Vigyázat átverők!

Településünk területén is gyakran feltűnnek olyan vállalkozók, akik szóbeli felajánlásukkal ígérnek építési (kapubeálló, járda, eresz, emésztő, vízóra) elkészítési és felújítási munkákat. Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy az ingatlanjaikat érintő változtatásokért önmaguk (az adott ingatlan tulajdonosai) felelnek, ezért bármely felajánlást csak ennek tudatában, szerződéses formában és számla ellenében fogadjanak el.

Az utóbbi időben számos olyan bejelentés érkezett az önkormányzathoz, amely hatósági, rendőrségi segítséget várna olyan szóbeli megállapodások (zsebszerződések) nem megfelelő teljesítése okán, amelyben a bejelentők többsége nem ismeri sem a kárt okozó vállalkozók adatait, sem elérhetőségüket. A hatóság így csupán ismeretlen károkozó elleni bejelentést tud rögzíteni. Ráadásul a kapubejárók, járdák létesítése, átalakítása során az ingatlanok tulajdonosait kötik a közterületek használatáról szóló jogszabályok is.
A közterületek használatát országos és helyi rendeletek szabályozzák. Helyi jogszabályok: a közösségi együttélés alapvető szabályairól és ezek elmulasztásának jogkövetkezményeiről, illetve a településképi véleményezési és településképi bejelentési eljárás, valamint a településképi kötelezés szabályairól.

Az ingatlan tulajdonosának a tulajdonában lévő ingatlan körüli területen található padkán és árkon végzett munkálatokat, járműbehajtó, átereszépítést és átalakítást, fa- és cserjeültetést annak megkezdése előtt a Polgármesteri Hivatallal egyeztetnie szükséges.
Közterületen bárminemű burkolat felbontása csak a polgármester, az országos közúthálózatba tartozó utak tekintetében az illetékes közút kezelőjének hozzájárulásával lehetséges.
A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 39. §-a alapján a kapubejárók létesítéséhez az önkormányzat előzetes engedélye szükséges. A kapubejárók szélessége a vonatkozó útügyi előírások szerint 3-4 méter. Az engedély iránti kérelemhez csatolni szükséges a kapubejáró helyszínrajzát is.
Olyan kapubejáró építése esetén, mely állami utat érint (a szomszédos településekre is átvezető főútvonalak) az illetékes közút kezelőjétől kell az engedélyt megkérni (Magyar Közút Nonprofit Zrt. Pest Megyei Igazgatóság).