Ohmüllner Márton

Tartalmi bekezdések

OHMÜLLNER MÁRTON (*Torbágy, 1897. október 16.–†Bp., 1975. január 9.) plébános.

Ohmüllner Márton arcképeNépes parasztcsaládba született Torbágy községben, 1897-ben. Elemi iskoláit itt végezte. A háború közepén behívót kapott, a frontra, majd orosz fogságba került, ahol Nemes Czike Gáborral és Klasz Mártonnal közelebbi barátságba került. Együtt dolgoztak a fogságban (Habarovszk körül), és együtt viselték a fogsággal járó nehézségeket, szenvedéseket. A táborban fogolytársai levelezését intézte. 1918 végén enyhülés állt be a tábor életében, a rend és fegyelem meglazult. Egyik éjjel megszöktek a táborból, és elindultak a nagy messzeségből hazafelé. Úttalan utakon bolyongtak napokon át, de az irányt nem tévesztették el. Egy este egy zsidó ember fogadta be őket, megvendégelte és szállást adott nekik. Néhány nap múlva az izraelita házigazda az orosz katonai parancsnokságtól úti okmányokat szerzett számukra, s így biztonságosan érkeztek haza. 1919 őszén már a budapesti Hittudományi Egyetemen találjuk Márton atyát, mint boldog kispapot. Kiváló tanárai voltak: Pataky, Zubriczky, Trikál, Schütz, Mihályfy stb. Tanulmányait jeles eredménnyel végezte. Székesfehérváron pappá szentelték 1923. június 25-én. Első szentmiséjét Torbágyon, 1923. július 1-jén celebrálta. Káplán volt Budakeszin 1923–27-ig, majd Zsámbékon 1927–31-ig. Plébános volt Vértesacsán 1931–34-ig, majd Pilisvörösvárott 1934–39-ig. Szemináriumi lelki igazgató Székesfehérvárott 1939–51-ig. Vértesbogláron plébános volt 1951–64-ig. Papi életének fő tevékenysége a gyóntatás volt. Az ország minden részéről jöttek hozzá a hívek, hogy mindig nyitott gyóntatószékében megtisztuljanak, bajaikban vigaszt és eligazítást kapjanak. Mindenkinek mindene volt. Szeretettel fordult a szegények, a betegek és a bűnösök felé. Erre tanította a székesfehérvári egyházmegye papságának nagy részét is, akiknek tanára és lelkiigazgatója volt. Ohmüllner Márton mindenben Isten akaratát kereste, és mindent az örök élet szempontjából értékelt. 1964-ben nyugalomba vonult. Nyugdíjas éveiből másfelet Alsószentivánon töltött, a többit a székesfehérvári papi otthonban. Márton atya ekkor is sokat dolgozott lelkipásztori munkában, állandó gyóntató volt a székesfehérvári szemináriumi templomban. Fáradhatatlan volt a gyóntatásban. Búcsúszavaiban ezeket mondta: "A boldog papi élet alapja a becsületes iparkodás az állandó kegyelmi állapotra, a keresztek alázatos elfogadása és megszentelése, és az osztatlan beállítottság, hogy az Urat akarom, és csak az Úrnak szent akaratát akarom jó- és balsorsban egyaránt. Csak annak a papnak tanúságát fogadják el, akinél a tanítás és az élet szent összhangban áll." A halál a budapesti Széher úti kórházban érte utol 1975. január 9-én. Jézus és Mária Szíve iránti tiszteletnek buzgó apostola volt. Mindig szolgálatkész volt a lelkekért. Utolsó üzenete lelki öröksége: "Számomra az élet Krisztus, a halál nyereség. Légy hűséges mindhalálig, és neked adom az élet koronáját." A lelkek szolgálatában megfáradt testét a székesfehérvári szemináriumi templom kriptájában helyezték örök nyugalomra 1975. január 16-án. Vitéz Tivadar plébános így emlékezett róla: "Ohmüllner Márton vértesboglári plébános valóban rendkívüli, tiszteletreméltó és kiemelkedő emberek sorába tartozik. Bizonyos szempontból Mindszenty bíboroshoz hasonlóan őrködött Vértesboglár népe fölött, hogy a megalkuvás és hitetlenség szelleme meg ne rontsa. Nagy érdeme itt az, hogy ezt nagy részben élete példájával és felvilágosító tanításával el is érte."