Vadkár bejelentés

A károsult kár bekövetkeztétől számított 30 napon belül kérheti a kár megtérítését attól, aki a kárért felelős.
Az okozott kár öt százalékot meghaladó részének megtérítésére az köteles, aki a kárt okozó vad vadászatára jogosult, és akinek vadászterületén a károkozás bekövetkezett, illetõleg akinek vadászterületérõl a vad kiváltott. Amennyiben a felek a kárigény közlésétől számított 8 napon belül nem tudnak megegyezni a kár mértékében ill. megtérítésében – és a károsult a kár megtérítését nem közvetlenül a bíróságtól kéri – a károsult a károkozás helye szerinti települési jegyzőhöz fordulhat, és kárbecslési eljárás lefolytatását kérelmezheti.
A jegyző 5 munkanapon belül kirendeli a kárszakértőt. A kárszakértő személyére vonatkozóan a felek között lehet megállapodás, ill. önállóan is tehetnek javaslatot. Ha nincs megegyezés, a jegyző rendeli ki a kárszakértőt. A szakértő a kárbecslési eljárást 5 munkanapon belül lefolytatja. A szakértő költségeit a károsult előlegezi meg. Amennyiben nem teszi meg, a jegyző az eljárást végzéssel megszünteti. A jegyző a szakértő által haladéktalanul megküldött jegyzőkönyv alapján egyezség létrehozását kísérli meg a felek között. (A kirendelhető szakértők névjegyzékét a vadászati hatóság állítja össze.)
A felek közötti egyezséget a jegyző jóváhagyja és határozatba foglalja. Ha nem jön létre egyezség a felek között, a jegyző az eljárást végzésben megszünteti. A károsult az eljárást megszüntető végzés jogerőre emelkedésétől számított 30 napon belül a bíróságtól kérheti kára megtérítését.

Az eljárás jogi alapja:

  • 79/2004. (V.4.) FVM rendelet a vad védelmérõl, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény végrehajtásának szabályairól
  • 1996. évi LV. törvény A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról
  • az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény

Illetékességi terület
Biatorbágy közigazgatási területe

Benyújtandó dokumentumok:

  • Kérelem benyújtása a tényállás leírásával.

Eljárási illetékek:
3000 Ft.

Eljárás megindítása:
Az eljárás megindítása kérelemmel történik, melyet Biatorbágy Város Polgármesteri Hivatalában kell benyújtani postai úton, vagy személyesen.

Ügyintézési határidő:
30 nap

 

Az eljárást megindító irat benyújtására nyitva álló határidő: Mezõgazdasági vadkár bejelentése a következõ idõszakokban lehetséges a.) őszi gabona                       október 1.- augusztus 15. b.) tavaszi gabona                  április 1.- augusztus 1. c.) kukorica                              április 15.- november 30. d.) burgonya                            április 15.- október 15. e.) napraforgó, szója             április 15.- szeptember 30. f. ) borsó                                   március 1.- augusztus 30. g.) szőlő, gyümölcsös           egész évben
Letölthető nyomtatványok