Szülőföldem szépsége című fotókiállítás a Faluházban

A Biatorbágy Kultúrájáért Alapítvány tisztelettel meghívja Önt, kedves családját és barátait a biatorbágyi Faluházba, 2009. december 4-én, pénteken 17.30-ra Horváth Imre: Biatorbágy körkép című könyvének bemutatójára és a kapcsolódó Szülőföldem szépsége című fotókiállítás megnyitójára.

A szülőföld szépsége
Idegen földről vagy az ország más részeiből hazatérőktől sokszor halljuk, milyen szép vidékeken jártak, mennyi csodát láttak. S közben naponta megyünk el helyi értékeink és hétköznapi csodáink mellett. A kötet szerzője, Horváth Imre (Aesculap Fotóklub) e könyvvel Biatorbágy szépségére, csodálatos tájaira, épített környezetünk sokszínűségére kívánta felhívni a figyelmet. Képei vallomások a szülőföldje iránt érzett szeretetről.
Közel 30 éve készíti Biatorbágyról a fényképeket, e gyűjteménybe főként az utóbbi öt év digitális rögzítésű fotói kerültek. 230 más-más napszakban, különböző fényviszonyokban és változatos perspektívában készült, egy év természeti körforgásába rendezett kép mutatja be több mint nyolcszáz éves falunk – kisgyermekkorú városunk szépségeit. Négy egyméteres panorámakép és számos légifelvétel vetíti elénk Biatorbágy körképét, s a természet helyi apróságairól készült makrófelvételek hoznak közel minket lakóhelyünk kicsiny csodáihoz. A kötet végén fotógrafikák és fekete-fehér képek mutatnak be egy másféle látásmódot.

Aki minderre kíváncsi, december 4-én, este fél hatkor látogasson el a Faluházba, ahol a Biatorbágy Kultúrájáért Alapítvány kiadásában megjelenő Biatorbágyi körkép című könyv és a Krónikás Bt. gondozásában készült Biatorbágy madártávlatból című 2010-es, A/4-es falinaptár bemutatója és vására lesz egy figyelemfelhívó kiállítással egybekötve. (A könyvbemutatón e karácsonyi ajándéknak is méltó kötet kedvezményesen vásárolható meg.) Aki nem tud részt venni a könyvbemutatón, megvásárolhatja 3800 Ft-ért Biatorbágy több üzletében, valamint a Jókai u. 12-ben.

A könyvet ajánlja és a kiállítást megnyitja Palovics Lajos és Palovicsné Tihanyi Éva.
Közreműködnek: Köllő Attila és tanítványai.