Kinevezték a járási hivatalok vezetőit

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter december 17-én hétfőn ünnepélyes keretek között kinevezte a járási hivatalok vezetőit. Januártól vidéken 175 járási hivatal és a fővárosban 23 kerületi hivatal kezdi meg működését a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti egységeiként, hogy a megyei szintnél alacsonyabb államigazgatási feladatokat ellássák. Városunk a Budakeszi Járási Hivatalhoz tartozik, amelynek vezetője Dr. Szelenczy Gabriella lett.

Dr. Szelenczy Gabriella 1962-ben született Pécsett. 1986-ban a Janus Pannonius Tudományegyetemen jogászként doktorált, majd anyakönyvvezetői képesítést szerzett. 1986-tól a Baranya Megyei Bíróságon dolgozott fogalmazóként, majd 1993-tól Pécs Polgármesteri Hivatalában volt szociális ügyintéző. 1996-ban Szava-Márfa Községek körjegyzőjének választották. 1997-ben Pellérd, 2001-ben Kajászó, 2002-ben Herceghalom jegyzőjének nevezték ki, majd 2011-től mostani kinevezéséig Budakeszi jegyzői feladatait látta el. 1999 óta a Jegyzők Országos Szövetsége Etikai és Fegyelmi Bizottsága elnöke, 2004-től pedig tagja a Köztisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetségének is.

A Budakeszi Járási Hivatal székhelye Budakeszi. A budakeszi járáshoz tartozó települések: Biatorbágy, Budajenő, Budakeszi, Budaörs, Herceghalom, Nagykovácsi, Páty, Perbál, Remeteszőlős, Telki, Tök, Zsámbék.

A december 17-én kinevezett és ünnepélyesen esküt tett járási hivatalvezetők átlagosan 12 éves közigazgatási gyakorlattal rendelkeznek. Közel kétharmaduk jogász végzettségű, s több mint 60-an a jegyzői munkát cserélik fel a járási hivatal vezetésére. A most kinevezett vezetők 52%-a nő.

Hét most kinevezett hivatalvezető jelenleg országgyűlési képviselő, ők a következő választásig megtarthatják mandátumukat, azt követően a két tisztség összeférhetetlen. Tizenegyen polgármesterek, ők a törvény értelmében - lemondanak polgármesteri tisztségükről.

Mint ismert, a járások kialakításáról tavaly szeptemberben döntött a kormány, a közigazgatás átfogó, a közjót szolgáló átalakításának, a Jó Állam kialakításának egyik fontos állomásaként. A cél az volt, hogy olyan modern kori járások jöjjenek létre, melyek hozzájárulnak a mai közigazgatásnál alacsonyabb társadalmi költséggel, hatékonyabban és ügyfélközpontúan működő területi közigazgatás létrejöttéhez.

A járások kialakításának alapelve az volt, hogy a megyék határaihoz igazodva az állampolgárok számára biztosítsa az államigazgatási szolgáltatásokhoz való gyors és könnyű hozzáférést és a jelenleg létező ügyintézési helyszínek lehetőség szerint maradjanak meg.

A januárban induló járási hivatalok elsősorban okmányirodai feladatokat, a gyermekvédelmi és gyámügyeket, valamint egyes szociális, környezetvédelmi, természetvédelmi igazgatási ügyek intézését veszik át a településektől. Jövő évtől a járási hivatalokon belül szakigazgatási szervként fog működni a járási gyámhivatal, a járási állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatal, a járási földhivatal, a járási munkaügyi kirendeltség.

 

Kapcsolódó tartalmak: