Magyarnak lenni szülőföldemen

2016-ban útjára indított Magyarnak lenni szülőföldemen testvértelepülési pedagógiai konferenciasorozat ez évi állomásának házigazdája Biatorbágy volt szeptember utolsó napjaiban. Gyergyóremetéről, Nagydobronyból és Alistálról harmincnyolc kolléga érkezett hozzánk, akikhez biatorbágyi gyermekintézményeinkből közel nyolcvan pedagógus csatlakozott a Bethlen Gábor Alapkezelő és a Nemzeti Kulturális Alap 1 150 000 forintos pályázati támogatásával megvalósuló rendezvény programjai során. Az első nap délelőttjén a vendéglátás iskoláink, óvodánk, bölcsődénk feladata volt.

Bemutató tanórákon és foglalkozásokon fogadták a résztvevőket a jógyakorlatok átadása és a tapasztalatcsere mellett az intézmények szakmai kapcsolatainak még szorosabbra fűzése érdekében. A délután könyvtárunk, művészeti iskolánk, a Fészek műhely és a nemzetiségi tájház életével való ismerkedéssel telt. Második konferencianapunkat a művelődési központban dr. Sölch Gellért helyettes államtitkár nyitotta meg. Aktuális oktatáspolitikai kérdéseket érintő gondolatai mellett a szakmai kapcsolatok ápolásának és a Kárpát-medencei magyarság összefogásának tekintetében is példamutatóként méltatta a négy településnek és önkormányzatainak ez irányú együtt működését. A pedagógustalálkozó zárónapján a határon inneni és határon túli kollégák közös tanulmányi kirándulásra indultak. Az úti cél Pannonhalma volt, ahol nem csupán az 1023 esztendővel ezelőtt alapított nemzeti emlékhely látnivalóival ismerkedtek, hanem az ország egyik legnívósabb oktatási intézményeként számon tartott bencés gimnáziumban folyó oktató nevelő munka szakmai titkaiba is betekintést kaphattak. A konferencia szervezői mindvégig arra törekedtek, hogy a résztvevők Biatorbágy – sokszor még a helyiek egy része előtt is rejtett – értékeiből minél többet meg és felmutassanak a négy nap alatt. Így az előadók többsége is Biatorbágyon élő vagy dolgozó szaktekintélyekből tevődött össze. S mi sem természetesebb, még a vacsorákhoz felszolgált borok is helyi termelők pincéiből kerültek az asztalra. Végezetül egy rövid levélváltás az egyik ismert közösségi médiaplatformról, egy hazai és egy vendégpedagógustól a konferencia utáni napokból: „Gyorsan elrepült ez a néhány nap, amit Biatorbágyon együtt tölthettünk. Tele a szívem hálával iránta-tok, hogy mindenre, amivel megkínáltunk benneteket, oly nyitottan és várakozással tekintettettek, s hogy örömötöket leltétek az ismételt találkozásban. Szeretettel gondolok mindannyiótokra azt remélve, hogy a közösen megélt percek feltöltődést jelentettek számotokra, és új lendületet adnak a mindennapi kihívások leküzdéséhez.” „Csodálatos volt veletek tölteni ezt a néhány napot! A tartalmas szakmai, kulturális és szabadidős programok nagyszerű élményt nyújtottak, igazi feltöltődést jelentettek. Jó volt érezni őszinte szereteteteket, ragaszkodásotokat, barátságotokat! Nagyon jól éreztük magunkat kis városkátokban, amely a harmónia, nyugalom és meghittség kis oázisa. Hálásan köszönünk MINDENT!”