JUHÁSZ GYULA (*Bia, 1930. szeptember 11.–†Budapest, 1993. április 10.) a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Filozófiai és Történettudományok Osztálya osztályelnök-helyettese, az Országos Széchenyi Könyvtár főigazgatója, a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem egyetemi tanára, az MTA Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságának tagja, a II. Világháború Története Magyar Nemzeti Bizottsága elnöke, az MTA Történettudományi Bizottságának tagja, az MTA Politikatudományi Bizottságának tagja, az MTA Történettudományi Intézet Tudományos Tanácsának tagja, a Teleki László Alapítvány Tudományos Tanácsának tagja, az 1956-os Intézet Tudományos Tanácsának tagja, a Magyar Nemzet Szerkesztő Bizottságának tagja, a Magyar Köztársaság Aranykoszorúval Díszített Csillagrendjének tulajdonosa.
Született 1930-ban Bián, apja Juhász Ferenc, anyja Andrész Borbála. A Halastóra néző házukban nevelkedett Ferenc bátyjával együtt, aki költői pályájával szerzett hírnevet szülőfalujának. A biai elemi iskola után Budapesten végezte el a gimnáziumot, majd a katonatiszti pályát választotta. Már eközben történelmet tanult az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. 1956 után tiltakozásként otthagyta a katonai pályát. Az egyetem elvégzése, 1958 után rögtön a Történettudományi Intézet munkatársa lett, ahol folyamatosan 1985-ig dolgozott. Az első feladat: a frissen megnyitott titkos diplomáciai levéltár iratanyagának kutatása, közzététele. Az 1939–1941 közötti magyar külpolitika válogatott iratanyagát 1959-ben és 1962-ben megjelent kötetekben adta ki. Ez a kezdet meghatározó volt, későbbi munkássága is ehhez a korszakhoz kapcsolódott. Közben 1963-tól diplomáciatörténetet tanított a Közgazdaságtudományi Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok szakán. A külpolitika történetének kutatása vezette a második világháborús Magyarország szellemi életéről szóló könyve megjelentetéséhez, az 1945 utáni Kelet-Európa történetéről szóló tantárgy egyetemi bevezetéséhez. Az eddigi életmű pedig 1985-ben az Országos Széchényi Könyvtáron belüli Magyarságkutató Csoport alapító vezetői megbízásához vezetett, illetve ahhoz, hogy a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta. Az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatójává 1987-ben nevezték ki, ahol hamarosan saját hatáskörben az addig csak engedéllyel kutatható, "zárolt kiadványok tárát" szüntette meg. Ezzel a rendszerváltás egyik első lépését tette meg amellett, hogy elindította és vezette a nemzeti könyvtár szellemi, gyakorlati megújhodását. 1990-ben a Tudományos Akadémia rendes tagja, ekkor lesz a Filozófia és Történettudományi Osztály elnökhelyettese. A Történelmi Szemle szerkesztője, több tudományos folyóirat, végül pedig a Magyar Nemzet szerkesztőbizottsági tagja volt. Számos, tudományos területének megfelelő bizottság választotta vezetőjévé, tagjává, élete utolsó éveiben a magyarságkutatás céljára létesített Teleki László Alapítvány Tudományos Tanácsa, illetve az 1956-os Intézet Tudományos Tanácsa tagja lett – ahol mindenki számított ismereteire, tapasztalataira, segítőkészségére. Diplomáciatörténeti oktató munkája, történészi eredményei hozzájárultak a magyar történelmi köztudat, a közgondolkodás átalakulásához, a rendszerváltás, a magyar külpolitika megújulásának gyorsabb üteméhez. Elhunyt 1993. április 10-én.