KARIKÓ JÁNOS (*Bia, 1851. május 19.–†Bia, 1910. április 2.) biai népköltő.
Az édesapa, Karikó Dániel – aki ötéves kora óta siketnéma volt – az apjától tanulta a kovácsmesterséget. Együtt laktak abban a házban, ahol a kis János 1851. május 19-én megszületett. A nagyapa az eszes kisgyermeket négyéves korában megtanította a betűk ismeretére. A csintalan gyermeket 1857-ben beíratták a biai református iskolába. Az iskola elvégzése után készült a továbbtanulásra, de szüleinek szegénysége miatt ez az út lezáródott. Már 13 éves korában több alkalmi költeményt írt. Könyvkötő inasnak szegődött Budára. A honvágy erős, beteg lett. Hazajött, napszámba járt. Így gondolkozott: van házunk, szőlőnk és földünk, inkább itthon dolgozom, még napszámba is szívesen megyek, csakhogy itt, a falumban élhessek. Ismert zsoltárdallamokra 120 éneket költött, amit saját maga be is kötött. Földműveléssel foglalkozott, fuvarozott, esős időkben könyveket kötött krajcárokért. 16 éves volt, amikor "jóakarók" rábeszélésére bankót csinált, de már az első nap rajtavesztett. Büntetése hat hónapi fogház. Sokat gyötrődött tette miatt. A következő évben elhatározta, hogy földjüket – ami eddig ki volt adva – maguk művelik. Napszámra is járt, hogy a felszerelést megvehessék a gazdálkodáshoz. Apja 1870-ben meghalt. 1873-ban feleségül vette Kuldóról Lázár Erzsébetet, aki hozzáillő, szorgalmas, kedves feleség és anya volt. Gazdálkodott és fuvarozott. Könyvkötéssel foglalkozott, életéről, falujáról naplót vezetett és verseket írt. 1877-ben alakult meg az Olvasókör, melynek szervezője, haláláig aktív tagja és jegyzője volt. 1881-ben a községi választásokon, mint az 1848-as függetlenségi párt tagja, bekerült a képviselő-testületbe, és esküdtnek is megválasztották. 1884-ben kiadták Vőfélyi beszédeit. 1886-ban dalárdát szervezett. 1887-ben jelent meg a Vadon virágai című verseskötetének 1. füzete. 1889-ben következett a Násznagyi beszédek kiadása. Közéleti tevékenysége az 1890-es években bontakozott ki igazán: helyi bíró, törvénybíró, a Hitelszövetkezet könyvelője, az egyház főgondnoka, az óvoda felügyelője, erdőválasztmányi tag, kerületi pártelnök és iskolaszéki tag volt. 1894-ben jelenik meg a Vadon virágai című kötet 2. füzete és a trieszti biztosítótársaság számára írt verse: Biztosításunk címmel. Az ünnepek elismert szónoka volt, s 1895-ben büszkén írhatta naplójába: "S nevem feljut – megcsudálva – Magyar írók névsorába."1904-ben kiadta Válogatott verseit. 1906-ban mint küldöttségi tag részt vett II. Rákóczi Ferenc fejedelem porainak hazahozatala alkalmával rendezett ünnepségen. Erre is írt egy szép alkalmi verset. 1908-ban a község terjeszkedése érdekében lépéseket tett. 1908–1909-ben verseit rendezte, átdolgozta, válogatta, és témánként öt kötetben írta össze. Többször rosszul lett, de folytatta a munkát. Januárban és februárban még írta naplóját, de márciusra nincs bejegyzés, pedig vezette feljegyzéseit, és elkészítette az első negyedévi mérleget. 1910. április 2-án a Hitelszövetkezetben könyvelés közben érte egy újabb roham, mely még aznap halálát okozta. Egy munkás, harcos élet befejeződött. Kialudt egy láng, mely addig világított. Vajon mivé lett volna élete, ha született tehetsége a tudás magaslatára emelkedhetik, és kiteljesedhet? Neve így sem vész feledésbe: a Karikó név mindig díszére vált Biának, s büszkesége lehet Biatorbágynak.