Sportkoncepció

Tartalmi bekezdések

Kép
Az Iharosi sportpályához épült új öltöző

A kulturális élet és a humán szféra több más területéhez hasonlóan, a sportkultúra fejlesztése is csak hosszú távon érvényesülhet, működtetése csak tervezetten lehet hatékony. A meghozott jelentős döntések következményei sokszor esztendőkkel később jelentkeznek. Nem lehet egyik napról a másikra komoly sikereket felmutatni, csak az átgondolt, hosszabb távra szóló elképzelések, tervek s azok következetes megvalósítása, betartása hozhat eredményeket.

A nemzetközi, az országos és a helyi társadalmi, gazdasági változásokhoz igazodva, azok várható hatásaira építve – természetesen figyelembe véve a jogszabályok által előírt önkormányzati kötelezettségeket – szükséges meghatározni egy kiszámítható szerepvállalást a város sportéletében.

A cél az, hogy Biatorbágy Város Önkormányzatának sportkoncepciója a 2011-2014 közötti időszakot figyelembe véve szabályozza a legfontosabb tennivalókat, meghatározza a sportágazatban kötelezően és önként vállalt feladatok kereteit, tájékoztatást adjon résztvevőinek az önkormányzat szerepvállalásának irányairól és mértékéről.

A sportkoncepció szükségességét indokolja az az ellentmondás is, hogy amíg a versenysport-élsport területén kimagasló nemzetközi sikereket érnek el a magyar sportolók, addig a társadalom, a lakosság széles rétege igen rossz egészségi állapotban van. A sport ma már médiajelenség, üzlet, eszköz, emellett kiváló kommunikációs lehetőség a lakosság felé, mindezzel pedig egy városnak élnie kell. Értékeinek önmagában túlmutatóan a társadalmi jólét növelésében és a testi-lelki betegségek, társadalmi konfliktusok megelőzésében, avagy kezelésében is meg kell jelenniük.

Csatolmány Méret
Sportkoncepció (90.96 KB) 90.96 KB