Műszaki ügyintéző

Biatorbágy Város Polgármesteri Hivatala
munkatársat keres az alábbi pozícióra
műszaki ügyintéző

 

A beosztáshoz tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok

  • Biatorbágy Város vagyonkataszteri nyilvántartás adatiban történő változások kezelése
  • Részt vesz közműfejlesztést célzó hazai és EU pályázatok előkészítésében.
  • Részt vesz a közvilágítási hálózatok tervezési, engedélyezési és kivitelezési munkáinak összehangolásában
  • Előkészíti az Önkormányzati intézmények energia racionalizálásával összefüggő adatkezelést, részt vesz az energia megtakarítást célzó hazai és EU pályázatok előkészítésében
  • Részt vesz a felszíni-és zárt csapadékvíz elvezetéssel kapcsolatos feladatok előkészítésében, végrehajtatásában és ellenőrzésében,
  • Ellátja Biatorbágy Város közigazgatási területén, közterületen, egyéb ingatlanon, építményen történő reklámhordozó (reklámtábla, hirdetőoszlop) elhelyezésének engedélyezési feladatait
  • Közreműködik az épített- és természeti környezet védelmében, a köztisztaságra vonatkozó jogszabályok végrehajtásának ellenőrzésében.
  • Közreműködik Biatorbágy Város közigazgatási területén belül található közterületek nem rendeltetésszerű használatának engedélyezésében, végrehajtás ellenőrzésében, végrehajtás kikényszerítésében.
  • Közreműködik a közterületek jogszerű használatának, a közterületen folytatott, engedélyhez, illetve útkezelői hozzájáruláshoz kötött tevékenység szabályszerűségének ellenőrzésében.
  • Közreműködés a közterület rendjére és tisztaságára vonatkozó jogszabály által előírt tiltott tevékenység megelőzésében, megszüntetésében, illetve szankcionálásában.
  • Ellátja a parlagfű elleni védekezés hatósági munkáját
  • Ellátja az állattartással kapcsolatos ügyek intézését
  • Elkészíti a feladatköréhez tartozó előterjesztéseket, határozati javaslatokat a Képviselő-testület ülésére.

Pályázati feltételek

  • magyar állampolgárság
  • cselekvőképesség
  • büntetlen előélet
  • felsőfokú műszaki végzettség
  • felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások)
  • vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása

Előnyt jelent

  • közigazgatásban, hasonló területen szerzett 1-3 éves szakmai tapasztalat
  • közigazgatási szakvizsga megléte
  • Eu pályázatokban szerzett szakmai tapasztalat

Amit kínálunk

  • határozatlan idejű szerződés
  • a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény szerinti fizetési és egyéb juttatási feltételek

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások

  • fényképes szakmai önéletrajz
  • iskolai végzettséget igazoló iratok másolata
  • 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány, vagy a postára adást igazoló dokumentum másolata.

A beosztás betölthetőségének időpontja

Az állás 2011. 10. 01. tölthető be.

A pályázat benyújtásának határideje

2011. 09. 23.

A pályázat benyújtásának módja

Amennyiben Ön szereti a megbízható, stabil munkakörülményeket és szeretné megpályázni a fenti pozíciót, kérem, küldje el önéletrajzát a következő e-mail címre: hr@pmh.biatorbagy.hu. Illetve postán a következő címre: 2051 Biatorbágy, Baross G. u. 2./A. Tresó Zoltán − HR referens részére.

A pályázat elbírálásának határideje

2011. 09. 30.