118/2021. (V. 11.) határozata A felnőtt háziorvosi körzeteket ellátó egészségügyi szolgáltatókkal hatályos feladat-ellátási szerződések módosításáról – BIATROS Kft

Biatorbágy Város Polgármesterének
118/2021. (V. 11.) határozata

A felnőtt háziorvosi körzeteket ellátó egészségügyi szolgáltatókkal hatályos feladat-ellátási szerződések módosításáról – BIATROS Kft

Biatorbágy Város Önkormányzatának Polgármestere a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdése alapján, a veszélyhelyzet kihirdetéséről és a veszélyhelyzeti intézkedések hatálybalépéséről szóló 27/2021. (I. 29.) kormányrendeletre való hivatkozással a képviselő- testület feladat- és hatáskörében eljárva, úgy határoztam, hogy Biatorbágy, Táncsics utca 1. szám alatti 1. és 5. számú felnőtt háziorvosi körzetet ellátó BIATROS Kftrendelési idejét a praxisközöségekről szóló 53/2021.(II.9.) Kormányrendelet 3.§. (1) bekezdés c) pontjában foglaltakra hivatkozva az alábbiak szerint módosítom, ennek megfelelően a korábban kötött feladat ellátási szerződés 9) pontjának az alábbiak szerinti módosítását elfogadom:

„9) Szerződő Felek a jogszabályokban meghatározott kötelező rendelési időn belül – figyelemmel a többi körzetben kialakított rendelési időre és a helyben kialakult szokásokra – a rendelés idejét az alábbiak szerint határozzák meg:

a)

Hétfő:             14:00 – 18:00

Kedd:                 8:00 – 11:00

Szerda:           15:00 – 19:00

Csütörtök:        8:00 – 12:00

Péntek:             8:00 – 11:00

aa) a praxisközösségekről szóló 53/2021.(II.9.) Kormány rendelet 3.§(1) bekezdés c) pontja szerint prevenciós rendelési idő:  

kedd8-12 óra

péntek8-12 óra”

A feladat-ellátási szerződések aláírásáról gondoskodom.

Határidő:azonnal

Felelős:polgármester

Végrehajtásért felelős: Szervezési osztály, Pénzügyi Osztály

Csatolmány Méret
Letöltés (257.88 KB) 257.88 KB