309/2021.(XI. 25.) határozata Forgalomtechnikai kérdésekről (zónásítás, forgalomcsillapítás stb.)

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének
309/2021.(XI. 25.) határozata

Forgalomtechnikai kérdésekről (zónásítás, forgalomcsillapítás stb.)

Biatorbágy Város Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta a forgalomtechnikai kérdéseket.

A képviselő-testület elfogadja Biatorbágy Város helyi közutak forgalmi rend felülvizsgálatáról szóló előterjesztést és az alábbi döntéseket hozza:

  1. Támogatja a 2. számú területen a József Attila utca gyűjtőút elsőbbségének biztosítását, illetve a Petőfi Sándor utca és a Jókai utca kereszteződésében lévő STOP tábla megtartását, valamint menetdinamikai küszöbök megépítését négy irányból a 30-as övezet bevezetése esetén.
  2. Támogatja a Kölcsey utcában a lakó- és pihenő övezet megszüntetését azzal a feltétellel, hogy a madárles előtt mindkét oldalon megállni tilos tábla kerüljön kihelyezésre, 30 km/h-s vonali szabályozás bevezetésével.
  3. Támogatja, hogy a Szabadság utca - Vasút utca kereszteződésben minden oldalon, összesen négy gyalogos átkelőhely kerüljön kialakításra és ez kerüljön rögzítésre a forgalmi rend felülvizsgálatáról készült tanulmányban.
  4. Támogatja, hogy a Felsőpátyi úton a kis híd és a templom feljárat között gyalogos átkelőhely kerüljön kialakításra.
  5. Támogatja a Forrás utcán menetdinamikai küszöbök elhelyezését az útburkolat felújításával egyidejűleg, addig pedig átmeneti forgalomkorlátozás céljából két pár útszélesség csökkentését szolgáló virágláda elhelyezését javasolja a Forrás utcára, illetve ideiglenes sebességcsillapító küszöböket.
  6. Támogatja a Rákóczi utcában a meglévő menetdinamikai és sebességcsökkentő küszöbök megtartása mellett további két helyszínen sebességcsökkentő küszöbök elhelyezését, egyrészt a Rákóczi utca bejáratához közel, illetve középtájt.
  7. Támogatja a Szüretelők útján útszélesség csökkentését szolgáló virágláda-párok kihelyezését, melyek megfelelő elhelyezésére készüljön szakértői állásfoglalás.
  8. Támogatja a Baross Gábor utca 16. szám elé sebességcsökkentő küszöb kihelyezését a KRESZ parkban játszó gyermekek védelme érdekében.
  9. Támogatja az Ybl Miklós sétány és Táncsics Mihály utca kereszteződésénél menetdinamikai küszöbök kihelyezését (a háromszög alakú kereszteződés előtt) a zónásítás bevezetésével egyidőben, a csomópont rendezésével együtt.
  10. Támogatja a Viola utcán a lakó-pihenő övezet megszüntetése mellett 20 km/h-s vonali sebességszabályozás bevezetését és egy pár útszélesség csökkentését szolgáló virágláda elhelyezését.
  11. Támogatja a Petőfi utcában a reggeli és délutáni megnövekedett forgalom megfékezése céljából az alsó és a felső szakaszra egy-egy pár útszélesség csökkentését szolgáló virágláda elhelyezését.
  12. Támogatja a Jókai utca 24. szám elé útszélesség csökkentését szolgáló virágláda elhelyezését alaposabb vizsgálatot követően.
  13. a) Támogatja a Dévay Gyula utcában a járdamentes szakasznál egy pár útszélesség csökkentését szolgáló virágláda elhelyezését. b) Támogatja járda építését az érintett szakaszon.
  14. Támogatja a Barackvirág utcában két pár útszélesség csökkentését szolgáló virágláda elhelyezését, az egyiket a Géza fejedelem utca és a Határ utca közé, a másikat pedig a Határ utca után.
  15. Támogatja a Gábor Áron utcában két pár útszélesség csökkentését szolgáló virágláda elhelyezését, az egyiket a Szabadság utca és Füzes utca közé, a másikat pedig a Füzes utca és Géza fejedelem utca közé.
  16. Támogatja a Május 1. utcában a hátsó szakasznál egy pár útszélesség csökkentését szolgáló virágláda elhelyezését.
  17. Támogatja a Patak utca murvás részén az út szűkítése és a forgalom további csillapítása érdekében a Patak utca – Határkereszt sétány torkolatánál lévő fahídnál terelőkorlátok kihelyezését alaposabb vizsgálatot követően.
  18. Támogatja, hogy a Fülemüle utcán mindkét irányból behajtani tilos tábla kerüljön elhelyezésre kivéve célforgalom kiegészítéssel.
  19. Támogatja a Tulipán utcában két pár útszélesség csökkentését szolgáló virágláda elhelyezését.
  20. Javasolja felhatalmazni a Polgármestert, hogy a Budaörsi Rendőrkapitánysággal kezdjen tárgyalásokat, illetve kérjen be árajánlatokat fix traffipaxok telepítése céljából.
  21. Javasolja megvizsgálni a Szüretelők útján a Kadarka és a Csabagyöngye utcák kereszteződésében forgalomtechnikai tükrök és elsőbbségadás kötelező táblák kihelyezésének lehetőségét.
  22. Javasolja megvizsgálni a Határ utcában forgalomcsillapító eszközök elhelyezésének lehetőségét.
  23. Támogatja a Sóskúti úton és a Szent István úton a város két bejáratánál forgalomcsillapító műtárgyak elhelyezését.
  24. Javasolja a megkopott táblák és hiányos felfestések pótlását.
  25. Kezdeményezi a stratégiai koncepció terv készítését a 2022. évi tapasztalatok birtokában.
  26. Megvizsgálja az Ürgehegy 30-as övezet kialakításának lehetőségét.

Felelős:Polgármester

Határidő: Folyamatos

Végrehajtásért felelős:Műszaki Osztály

Csatolmány Méret
Letöltés (164.73 KB) 164.73 KB