2009. június 5-én, pénteken a biatorbágyi Faluház nagytermében filmvetítéssel kezdődik a Hámory Imre jubileumi emlékműsor.
15.30-tól a Borcsa Amerikábant, 17.00 órától A leányvári boszorkánytnézhetik meg az érdeklődők.
18.30-kor dr. Pálmány Béla történész, a Magyar Országgyűlés Levéltárának nyugalmazott igazgatója nyitja meg a Hámory Imre (1909–1967) emlékkiállítást. Az eseményen a művész életpályájának válogatott dokumentumait mutatják be a szervezők. A filmek mellett hallhatók, láthatók lesznek Hámory Imre hang- és filmfelvételei is.
19.30-kor kezdődik meg a Három bariton koncertje, amelyen a Magyar Állami Operaház és a Nemzeti Énekkar három magánénekese, Ambrus Ákos, Clementis Tamás és Lisztes László elevenítik fel Hámory Imre nevezetesebb szerepeit, az általa is énekelt templomi énekek, operaáriák, operett- és magyar dalok bemutatásával.
Hámory Imre baritonista opera-, operett- és nótaénekes negyven évig lakott Biatorbágyon. A Bakonytamásiban 1909. június 9-én született művész a kalocsai tanítóképző befejezése után a budapesti Zeneakadémián dr. Székelyhidy Ferenc tanítványa lett, majd a Magyar Állami Operaházba nyert felvételt. Az Operaházban Bánk bán Petúrjaként mutatkozott be, az adatok szerint 86 opera baritonszerepét tudta és énekelte, de más dalokat is kedvelt, zeneakadémistaként és idős korában húsvétkor és a Szent Anna-napi búcsúkor a biai katolikus templomban lépett fel a közönség előtt. Hangját számos rádió- és lemezfelvétel őrzi.
1933-ban a Fráter Loránd Társaság által rendezett Nótaolimpián ezüstkoszorút nyert. 1938-ban ő játszotta a Margitszigeti Színpadon a János vitéz c. daljáték címszerepét. Még ebben az évben két filmben játszott, felkérték az első amerikai-magyar koprodukció, a Borcsa Amerikában férfi főszerepére. A forgatáson, New Yorkban együtt dolgozott Dajka Margittal, Gózon Gyulával és Mály Gerővel. Hámory Imre volt az első, aki Amerikában élő adásban énekelt magyar nótát. A szintén 1938-as Leányvári boszorkányban partnerei Csortos Gyula és Szörényi Éva voltak.
Pályáját a II. világháború derékba törte. Egy előadáson kívánságra elénekelte a Pajtás, pajtás, jössz-e velem című indulót, amit a háború után operaházi tagságának megvonásával büntettek. Internálták, majd mint csősz, kanász és gyári munkás élt Biatorbágyon a Kutya-hegyen.
Teljes ellehetetlenítése 1953-ban szűnt meg, ekkortól a debreceni Csokonai Színház operatagozata foglalkoztatta. 1957-től ismét a fővárosi Operaházban énekelt, fő- és kisebb szerepekben aratott sikereket egészen 1967. november 21-én bekövetkezett halálig.
1999-ben Göncz Árpádtól posztumusz Köztársasági Elnöki Aranyérmet kapott, megkésve, de „kárpótolva” elvesztett nyolc esztendejéért.
