Szent Miklós ünnepe

Szent Miklós neve napján december 6-án 16:00 órakor a biatorbágyi Fő téren felállított karácsonyfához látogat a Mikulás. A Szövettség Biatorbágyért Egyesület szervezésében megrendezésre kerülő eseményre 15:30-tól szeretettel várják a város apraját-nagyját.

Nemcsak hazánkban, de szerte a világon ismerik és a gyerekek várják a Mikulás december 5-i eljöttét. A meglepetéseket puttonyában cipelő ősz szakállú kedves apót számtalan megnevezéssel illetik: Télapó, Mikulás, Szent Miklós és Karácsonyapó mind ugyanazt a személyt takarja. Az ünnep elnevezése, Szent Miklós (Nikolaus) nevére vezethető vissza, akit többek között a gyermekek védőszentjeként is tisztelnek.

Az katolikus egyház már több száz éve tartja ezt a jeles napot Szent Miklósra emlékezve aki, Krisztus után 245-ben Kis-Ázsiában, Patara városában született, egy gazdag család gyermekeként. Már gyermekkorában is történtek vele csodák. Alig kezdte el iskoláit, mikor Patara városában nagy járvány tört ki, és mint kisgyermek árvaságra jutott. Ezért a szüleitől örökölt hatalmas vagyonával érsek nagybátyjához Patara város kolostorába költözött. Az ő felügyelete mellett nevelkedett, s gyermekévei alatt megszerette a kolostori életet, majd iskoláinak befejeztével a papi hivatást választotta.

Életét az emberiségnek és a gyerekek tanítására szentelte. Bárki kérte, mindig segített. Emberszeretete, segítőkészségének híre messze földre eljutott. Az emberek kezdték imáikba foglalni a nevét. 270-ben a Jeruzsálembe tartó zarándokúton történtek miatt a tengerészek védőszentjévé vált! A zarándokútról visszafelé tartva betért imádkozni Anatólia fővárosába, Myra városába, ahol legendás körülmények között püspökké választották. Egy lezüllött, eretnekké vált egyházmegye élére került, melyet nagy gonddal és erős hittel igazgatott. Mindenkivel jótékony volt, szerette és segítette az embereket.
Egy legenda szerint püspöksége idején Lyciában hatalmas éhínség tombolt. Szicíliában (ahol viszont bőséges volt a termés) ekkor egy kereskedő olyan álmot látott, hogy menjen Myrába, s adja el ott terményeit. Mikor felébredt, rádöbbent, hogy mindez nemcsak álom volt, hiszen tenyerében három aranyat talált előlegként. Elhajózott tehát Myrába, ahol a város jótékony püspöke felvásárolta tőle rakományát, s szétosztotta a szegények között.

52 évig volt püspök. Az évek alatt a szeretete, a gyerekekkel, emberekkel való törődése miatt annyira megszerették, hogy nem csak püspöküknek, de még vezetőjüknek is tartottak. Vagyonát a gyerekek és az emberek megsegítésére fordította. Egyszerű emberként élt a nép között, miközben tanított és szeretetet hirdetett.

Minden este órákig sétált a városka utcáin, beszélgetett az emberekkel, figyelt a gondjaikra. Így történt a legendáját alkotó eset is: amikor megtudta, hogy az egyik szomszéd nagy szegénysége miatt nyilvánosházba akarja adni három lányát, a következőképpen segített rajtuk: éjnek idején a nyitott ablakon át bedobott egy erszény pénzt, és így először a legidősebb, majd hasonló ,,égből jött'' segítségek után a másik két lány is tisztességgel férjhez mehetett.
Jótékony, adakozó cselekedeteiért a szentek sorába emelték és vált az évszázadok folyamán egyházi ünnepből gyermekek ünnepévé is.

 

Harsányi Lajos: Szent Miklós

Püspöksüvegben Istenének szolgált.
De esten titkon elsuhant a háztól,
Sok görbe utca híg sarában gázolt
S megállt az elsötétült ablakoknál.

Három leánynak nászi pénzt vetett be,
Hogy meg ne rontsa ingatag szegénység.
S hogy éhesek a pékeket ne sértsék,
Cipókat csent a kormos tűzhelyekbe.

Azóta mindig jár kicsinyhez, nagyhoz,
Kitett cipőkbe cukrot, kis nyulat hoz,
A gyermek boldog, szinte égbe röppen.

Nehéz tarisznyát hord öles alakja.
Amit hozott, az ablakokba rakja,
Utána gyorsan – eltűnik a ködben.

 

Patak Lajos

Szent Miklós püspök!
A szerelemnek ismeretlen vizein hajózunk.
Segíts meg minket!
Kérjél számunkra szerencsés célbeérést!

 

Népének

1. Szent Miklós püspök élt nagy szentségben, Isten kegyel-
mében; böjtölvén sokat egész életében.
2. Sok szép kincseit Jézus nevében szegényeknek
adta, - bajban levőket gondjába fogadta.
3. Püspökségében az igaz hitet mindhalálig védte, -
tévedés ellen bátran harcolt érte.
4. Adjon az Isten ilyen papokat az ő országának, -
jó püspököket Krisztus Egyházának!

 

 

 

Forrás:
Éneklő egyház, Szent István Társulat, Budapest 1986
Adventi kalendárium, Szépirodalmi könyvkiadó, Budapest
www.katolikus.hu
www.geographic.hu