A Belügyminisztérium pályázatot hirdetett 18-34 év közötti életkorú, érettségizettek számára, 2011. február 1-jétől kezdődő munkavállalásra, a Rendőrség állományába történő felvételre. Az érdeklődők 2010. október 22-ig nyújthatják be jelentkezésüket az erre szolgáló nyomtatványok kitöltésével a budapesti/megyei rendőrkapitányságok humánigazgatási szolgálataihoz címezve. Ezt követően kerül sor a pályázatok elbírálására és a felvételi eljárás megindítására.
A felvételt nyert pályázókat várhatóan 2011. február 1-jei hatállyal próbaidős rendőrnek nevezik ki 12 hónap próbaidő kikötésével. A próbaidő első felében felnőttképzés keretében kerülnek beiskolázásra a rendészeti szakközépiskolákba, ahol 5+1 hónapos felkészülést követően objektumőr-kísérő rész-szakképesítést szerezhetnek. Ennek birtokában, a próbaidő további 6 hónapjában a szakképesítésük jellegének megfelelő szolgálati feladatokat látnak majd el a rendőrség által meghatározott rendőri szerv állományában.
A felvételt nyert pályázók már a képzés során, a próbaidő alatt is pályakezdő besorolású illetményre jogosultak.
Azok, akik sikeresen teljesítik a követelményeket, további lehetőséget kaphatnak a rendőr szakképesítés megszerzésére.
Olyan, érettségivel rendelkezők jelentkezését várják, akik egészségesek, megfelelnek a kifogástalan életvitel követelményeinek, vállalják a erre vonatkozó ellenőrzések végrehajtását, valamint a későbbiekben a hivatásos állománnyal járó elvárások, követelmények maradéktalan teljesítését, illetve tudomásul veszik alkotmányos jogaiknak - a leendő hivatásos állományviszonnyal összefüggésben lévő - törvény szerinti korlátozását.
Azok jelentkezését is várják, akik 2010-ben már részt vettek a rendészeti szakközépiskolákban felvételi eljáráson, de akkor elért pontszámuk nem volt elegendő a tanulmányok megkezdéséhez.
A pályázatról további részletes felvilágosítás a www.police.hu vagy a www.bm.gov.hu honlapon található, valamint a budapesti/megyei rendőr-főkapitányságok humánigazgatási szolgálatai adnak.