Angeli András

Tartalmi bekezdések

ANGELI ANDRÁS (*Isztimér, 1913. július 1.– †Solymár, 1983. április 8.), aki közel negyedszázadig, 1948-tól 1971-ig volt a biai Szent Anna-templom plébánosa.

Angeli András arcképe

Isztiméren földműves családban született, tizennégy gyermekből negyedikként. Középiskolai tanulmányait a székesfehérvári ciszterci gimnáziumban, teológiai tanulmányait a székesfehérvári egyházmegyei szemináriumban végezte. 1937. június 24-i pappá szentelését követően Pilisvörösváron volt káplán. Tevékenységét csepeli káplánként, mint a Weiss Manfréd-gyár lelkésze folytatta 1938–48 között. Innét került Biára, ahol 1948. szeptember 1-jén kezdte meg önálló lelkészi, majd a biai lelkészség 1949. február 26-i plébániai rangra emelésével plébánosi munkáját. Biai működése alatt lett hitoktatási felügyelő (1950), az egyházmegyei Egyházművészeti és Építési Bizottság elnöke, a Gazdasági Tanács tagja és tanácsadó plébános. Biáról 1971-ben áthelyezték, Pilisszentiván plébánosa lett. Ez idő alatt püspöki tanácsos (1975), majd a székeskáptalan tagja, prépostkanonok lett. Életének 70-ik, papságának 46-ik évében érte a halál. A solymári temetőben Márton testvére – aki Solymáron volt pap 1946–1962 között – mellé temették 1983. április 18-án, amikor sok biai híve is kísérte utolsó útján. Biai tevékenységéről az egyházközség-szervezési, illetve a templomépítési, -felújítási eredmények tudósítanak. 1949–50-ben az új plébános hamarosan megkezdte a Szent Anna-templom liturgikus terének megújítását. Angeli András szorgalmazására a biai plébániához tartozó, akkor még kicsiny filia, Herceghalom is ezekben a napokban vált egyházközséggé, és alakította meg képviselő-testületét. A biai templom kórusát megnagyobbította, új oltárképet készíttetett (Molnár C. Pál műve 1952-ből), külön engedéllyel – a II. vatikáni zsinat liturgikus reformját jó évtizeddel megelőzve – szembemiséző oltárt épített. Új gyóntatószéket, áldoztatórácsot készíttetett, a sekrestyével szembeni volt kegyúri bejáratnál annak elfalazott előterében helyezte el a szintén felújított keresztelőkutat. A templom belső képét a kő alapú főoltár mellett a kovácsoltvas díszítmények jellemezték: ilyenek az áldoztatórács, a kóruskorlát, a falifülkék, az örökmécses és az énekszámokat jelző tábla, a tabernákulum és az oltárkereszt. A hatvanas évek elején szintén kovácsoltvas szerkezettel a Szent Család és magyar férfi és női szentek képi ábrázolásaival cserélte ki a három templomablakot. Személy szerint különösen figyelemre méltónak tartom a megrendelő, Angeli András gondolatát: a szélső ablakosztásokban ugyanis – jelképszerűen – azok a magyar szentek szerepelnek, akik köztünk, de nem ország-világ előtt ismerten élnek, ezért szentségük, példakép voltuk nem mindig derül ki számunkra. A parasztember, a gyári munkás, a szülő, a tanuló alakjai személyesítik meg azokat a lehetőségeket, amelyek az életszentség elérésére mindannyiunk előtt, előttünk is állnak. Hitoktatási, lelki vezetői alapállása ehhez hasonló volt. Származása, széles körű műveltsége képessé tették arra, hogy minden rendű és rangú emberrel kapcsolatot tudjon teremteni, és erre Angeli András törekedett is. Évfolyamonként heti két (összesen 16) óra hittant tartott Bián (Herceghalmon az alsó és felső tagozatosoknak is kettőt-kettőt) akkor is, amikor nem volt káplán. Külön "ministránspróbákon" foglalkozott a ministránsokkal, akik közül többeket ő vitt el először operába, de rendszeresen biciklis vagy gyalogos kirándulásokat vezetett, a plébániakertben futballoztunk, a sekrestye melletti raktárhelyiségben pingpongoztunk is. Utcán, határban, látogatóban vagy templomban-plébánián rendszeres kapcsolatot tartott híveivel, családjaikkal. Könyveket éppúgy, mint kertészeti tanácsokat, paprikapalántát kaphattunk tőle őszinte, egyértelmű életvezetési útmutatók mellett. A latin szertartási szövegek értelmét éppúgy igyekezett megtanítani, megértetni, mint ahogy teljes következetességgel, de nagy tapintattal vezette be gyorsan a liturgikus reform új előírásait. Paptestvéreivel rendszeres, szoros kapcsolatot tartott – gyakran és sokan közreműködtek tehát elsőáldozás, lelkigyakorlat, szentségimádás, bérmálás alkalmával miséző vagy prédikátorként.