Szálláshely-szolgáltatási tevékenység folytatása

A szálláshely-szolgáltatási tevékenység előzetes bejelentés alapján folytatható. A bejelentéshez maradéktalanul teljesíteni szükséges a szálláshely típusra vonatkozó bejelentési követelményeket és egyéb jogszabályi előírásokat. A jegyző a hiánytalan bejelentést követően nyilvántartásba veszi és a közhiteles nyilvántartást az interneten közzéteszi.

A szálláshely-szolgáltató az adatokban bekövetkezett változást haladéktalanul köteles írásban bejelenteni a jegyzőnek.

A jegyző a szálláshely-nyilvántartásban nem szereplő szálláshely üzemeltetését azonnali hatállyal megtiltja, és pénzbírságot szab ki.

Egyes szálláshely típusok:

  • szálloda: az a kizárólag szálláshely-szolgáltatás folytatása céljából létesített szálláshelytípus, amelyben a szálláshely szolgáltatása mellett egyéb szolgáltatásokat is nyújtanak, és ahol a hasznosított szobák száma legalább tizenegy, az ágyak száma legalább huszonegy,
  • panzió: az a kizárólag szálláshely-szolgáltatás folytatása céljából létesített szálláshelytípus, ahol az e célra hasznosított szobák száma legalább hat, de legfeljebb tíz, az ágyak száma legalább tizenegy, de legfeljebb húsz,
  • kemping: az a külön területen kizárólag szálláshely-szolgáltatás folytatása céljából létesített szálláshelytípus, amelyben szállás céljából a vendégek és járműveik számára elkülönült területet (a továbbiakban: területegység), illetve üdülőházat (a továbbiakban együtt: lakóegység) és egyéb kiszolgáló létesítményeket (például tisztálkodási, mosási, főzési, egészségügyi célokat szolgáló vizesblokk, portaszolgálat stb.) biztosítanak, és amely legalább kilenc lakóegységgel rendelkezik,
  • üdülőház: az a kizárólag szálláshely-szolgáltatás folytatása céljából, közművesített területen létesített szálláshelytípus, amelyben a vendégek részére a szállást különálló épületben vagy önálló bejárattal rendelkező épületrészben (üdülőegységben) nyújtják, függetlenül a szobák vagy ágyak számától,
  • közösségi szálláshely: az a kizárólag szálláshely-szolgáltatás folytatása céljából létesített szálláshelytípus, amelyben az egy szobában található ágyak külön-külön is hasznosításra kerülnek, s ahol az e célra hasznosított szobák száma legalább hat, az ágyak száma legalább tizenegy,
  • egyéb szálláshely: szálláshely-szolgáltatás céljára hasznosított, az a)-g) pont alá nem tartozó, nem kizárólag szálláshely-szolgáltatás rendeltetéssel létesített önálló épület vagy annak lehatárolt része, ahol az e célra hasznosított szobák száma legfeljebb nyolc, az ágyak száma legfeljebb tizenhat,
  • falusi szálláshely: a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény szerint kiemelt üdülőkörzethez nem tartozó települések, valamint a természetes gyógytényezőkről szóló külön jogszabály alapján törzskönyvezett gyógyhelyek kivételével az 5000 fő alatti településeken, illetve a 100 fő/km2 népsűrűség alatti területeken található olyan egyéb szálláshely, amelyet úgy alakítottak ki, hogy abban a falusi életkörülmények, a helyi vidéki szokások és kultúra, valamint a mezőgazdasági hagyományok komplex módon, adott esetben kapcsolódó szolgáltatásokkal együtt bemutatásra kerüljenek.

Az eljárás jogi alapja:

  • A szálláshely-szolgáltatási tevékenység folytatásának részletes feltételeiről és a szálláshely-üzemeltetési engedély kiadásának rendjéről szóló 239/2009. (X.20.) korm. rendelet,
  • a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló 2009. évi LXXVI. törvény,
  • a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény,
  • a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény,
  • az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. tv.

Illetékességi terület:
Biatorbágy város közigazgatási területén lévő szálláshelyek

Benyújtandó dokumentumok:

  • a kérelemhez formanyomtatvány használata kötelező.
  • nem a kérelmező tulajdonában lévő szálláshely esetében a szálláshely használatának jogcímére vonatkozó igazoló okiratot vagy annak másolatát a tulajdoni lap kivételével,
  • haszonélvezet esetében, ha nem a tulajdonos vagy a haszonélvező a szálláshely-szolgáltató, a haszonélvező hozzájárulását igazoló okiratot,
  • közös tulajdonban álló szálláshely esetében, ha nem valamennyi tulajdonostárs a szálláshely-szolgáltató, a tulajdonostársak hozzájárulását igazoló okiratot.

Eljárási illetékek:
3000,- Ft, melyet illetékbélyegben kell leróni.

Eljárás Megindítása:
A kitöltött nyomtatványt és mellékleteit Biatorbágy Város Jegyzőjéhez kell benyújtani, postai úton vagy személyesen.

Ügyintézési határidő:
21 nap

I. fokon döntést hozó szerv:
Biatorbágy Város Jegyzője

II. fokon eljáró hatóság:
Pest Megyei Kormányhivatal

Az eljárást megindító irat benyújtására nyitva álló határidő:
A tevékenység megkezdését megelőzően.
 

Ügyintézés helye
Letölthető nyomtatványok