Biatorbágy Város Környezetvédelmi Programja 2013-2024

Tartalmi bekezdések

A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény szerint az
önkormányzat feladata a települési környezetvédelmi program kidolgozása (a törvény 46.§), a
törvény körvonalazza a program főbb tartalmi követelményeit is (törvény 48.§). Ennek
megfelelően Biatorbágy Város Önkormányzata elkészíttette 2013 – 2019 közötti évekre szóló
Környezetvédelmi Programját.

A törvény arról is rendelkezik, hogy az önkormányzat gondoskodik a programba foglalt
feladatok végrehajtásáról, figyelemmel kíséri azok megoldását, és a programot szükség
szerint – de legalább kétévente - felülvizsgálja.

2. Tartalmi követelmények Biatorbágy település önkormányzata, az 1995. évi LIII. tv. 46.§, 48/E §.-ban foglaltaknak megfelelően, a Nemzeti Környezetvédelmi Program, Pest Megye Környezetvédelmi Programja, Biatorbágy község Településrendezési Terve, Helyi Építési Szabályzata, Biatorbágy integrált városfejlesztési stratégiája, Biatorbágy Turizmusfejlesztési és Környezetrendezési Tanulmányterve figyelembevételével, az előző környezetvédelmi program felülvizsgálatával elkészítette a település környezetvédelmi 2019-2024 közötti időszakra szóló programját. A környezetvédelmi programnak tartalmazni kell: 48/B. § szerint: a) a környezeti elemek állapotának bemutatásán és az azt befolyásoló főbb hatótényezők elemzésén alapuló helyzetértékelést; b) a fenntartható fejlődéssel összhangban álló, elérni kívánt környezetvédelmi célokat, valamint környezeti célállapotokat; c) a célok és célállapotok elérése érdekében teendő főbb intézkedéseket d) a kitűzött célok megvalósításának szabályozási, ellenőrzési, értékelési eszközeit; e) az intézkedések végrehajtásának, várható költségigényét, a tervezett források megjelölésével. 48/E §. szerint: a) a légszennyezettség-csökkentési intézkedési programmal, valamint a légszennyezéssel, b) a zaj és rezgés elleni védelemmel, a külön jogszabály alapján stratégiai zajtérkép készítésére kötelezett települési önkormányzatok esetén a stratégiai zajtérképek alapján készítendő intézkedési tervekkel, c) a zöldfelület-gazdálkodással, d) a települési környezet és a közterületek tisztaságával, e) az ivóvízellátással, f) a települési csapadékvíz-gazdálkodással,
g) a kommunális szennyvízkezeléssel,
h) a településihulladék-gazdálkodással,
i) az energiagazdálkodással,
j) a közlekedés- és szállításszervezéssel,
k) a feltételezhető rendkívüli környezetveszélyeztetés elhárításával és a környezetkárosodás
csökkentésével kapcsolatos feladatokat és előírások.
Csatolmány Méret
Környezetvédelmi Program 2013-2019 (20.14 MB) 20.14 MB
Környezetvédelmi Program 2019-2024 (3 MB) 3 MB
kvp_melleklet.pdf (8.89 MB) 8.89 MB